Információ - Matrix Drops

Covid túlélőkészlet Matrixa III.

1648Megtekintés
A teremtő információk nyelve
 
Van, aki nem tulajdonít jelentőséget a megérzéseinek, de ennek az ellentéte szintén igaz lehet, amikor valaki túlbecsüli a kapott sugallatokat. Lényünk legmélyéről érkező lelki üzeneteink, sajátos jelbeszédként is értelmezhetők. Egy-egy isteni sugallat megmenthet bennünket egy tévúttól vagy hibás cselekedettől.
Az igazság szép, mert Isten teremtménye
Van, akiben a félelem akkor erősödik fel leginkább, amikor érzi, túl közel az igazság pillanata.
Az igazság szép, mert Isten teremtménye, a hazugság csúnya, mert azt az ember teremtette.
 
A lélek sugallatainak detektálása lehetséges a Matrix Drops Computer (MDC) segítségével. A soha vissza nem térő pillanatot művészien ragadja meg. Hasonlatos egy drágakövekkel kirakott úthoz, ami az emberi lélek megismeréséhez vezet. A lelki üzenetek komoly értékek hordozói, ne becsüljük alá őket! A lelkünk, aki az abszolút tudatunk tolmácsa, többet árul el rólunk, mint az elménk által alkotott önkép.

Az ébrenlét ellentéte nem az álom, hanem az alvás. Az isteni tudatunkkal történő összekapcsolódásunk csodálatos színtere egy-egy álom.
 
Kísérletek során megfigyelték, aki nem tud álmodni, pár nap múltán ingerültté válik, mert a lelkével megszűnik a kapcsolata. Altató, nyugtató vagy kedélyjavító alkalmazásakor legfeljebb fantáziálni lehet, de álmodni, felettes énükkel kapcsolatba lépni képtelenség. Ingerlékenységük a napok múlásával egyre fokozódik.

Hatalmas segítség az álmatlanságból (insomnia) adódó információzavarok feloldására az MD 407-es készítmény. Gondolkozzon el a Matrix Drops Protokollban egyesített javaslatokon: helyezze a fekhelyét földsugárzásmentes helyre, táplálkozzon a protokoll szerint…. Azonban megzavarhatja a békés alvást egy entitás, szellemi megszállottság, amire az MD világa szintén megoldást nyújt.

„Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.”
Az álmok mindig igazak! Ám a megértésükhöz tanulásra van szükség, mert a megfejtésüknek egyéni kódjai vannak.
 
A lélek üzen, amikor valaki folytonos szerepjátszásban él, hiszen szorong az állandó feszültség örvényében
 
A lélek üzen, amikor valaki folytonos szerepjátszásban él, hiszen szorong az állandó feszültség örvényében.
 
A manipulatív, hamis személyiségi jegyek előbb-utóbb önemésztővé válnak. Isten nem büntet, de folyamatosan figyelmeztet. Az őszinteség több, mint amit látni lehet!
 
Mi haszna megméretni magunkat az MD komputerrel, ha nem foglalkozunk az általa elénk tárt üzenetekkel.
Veszélyzónában maradhat az egészség és a lelki egyensúly, maga az életünk. A régi szemléletünket, mint az árnyékunkat, túl kell lépnünk ahhoz, hogy a sztereotípiáink, klisé cselekedeteink rabságából kiléphessünk és megújulhassunk. Egy jó lélek a tökéletességre vágyik. “Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,48)

Árnyékszemélyiség            
Ne menekülj a döntés felelőssége elől, mert akkor senki nem menthet meg!
Korunk életfelfogásnak nagy ”öngólja” lehet, ha valaki egy materialista eszmére, izmusra vagy árnyékszemélyiségre bízza élete vezérlését. E hiba szinte kivétel nélkül megbetegíti az eltúlzott racionalitás hálójába rekedt emberek lelkét és testét. Felfogásunk átértékelésével egyszeriben tudtára adjuk az árnyékszemélyiségünknek, hogy nem ölhet meg bennünket, mert megszűnt a vezérlő szerepe életünkben.

A szkeptikus világ megsemmisül, ha van szellemi látásmódja az egyénnek.
 
Matrix Drops Computer  
Eleinte talán ellenségnek, ellenfélnek vélhetjük a feltáruló igazságokat. Birkózni kezdünk vele, de menetközben kiderül, akit ellenségnek vagy ellenfélnek tekintettünk, a legjobbat akarja nekünk. Új fejezet következhet az életünkben, ahogy feloldjuk mindazt, ami gyötrelmet okozott addig. Új életre kelhet szellemi lényünk és csodálatos lehetőségekkel, titokzatos dimenziókkal ajándékozhat meg bennünket.

„Az üzenetek félelmetesen őszinték!”- gyakran mondják, akik az MDC összegzéseit olvassák és megértik.



Tekintse meg Kovács-Magyar András: Öntudatra ébredés iskolájának programját:
Kattintson a képre:
Kovács-Magyar András: Öntudatra ébredés iskolájának programja

A nullponti mezőben van esély leszámolni a vírusokkal,
szuperbaktériumokkal és a rákkal
:
Kattintson a képre:

Nehézfémek árnyoldala - Kovács-Magyar András filmje:


Kovács-Magyar András irodájának elérhetősége:

Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A  I. emelet
Térkép – kattintson ide

Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36-1-251-4983
+36-1-222-3186

e-mail: info@matrixdrops.com

 
Nagyobb térképre váltás