Állatok és növények

Méhek védelmében a Matrix Drops készítményekkel

1042Megtekintés

Hogyan menthetők meg a kipusztulóban lévő méhek?

Mielőtt bevezetem Önöket a méhek megmentését szolgáló programunkba a Matrix Drops világán keresztül, engedjenek meg néhány soros kitérőt a téma lélektani hátterét illetően.

Méh – Matrix Drops
A hunok, a magyarok elődei a méhekhez igen mély és különös érzelmekkel kötődtek a régmúltban. A méhek anyakirálynő központú társadalma jelképül szolgált olyan ősi kultúrák számára, ahol elsődleges volt a nők tisztelete. A hun halmok és a szkíták temetkezési helyeinek feltárása során, több ízben is előkerültek arany méhek.

Attila hun fejedelem fia Meroveus számára egyértelmű volt, hogy a Meroving nemzetség jelképe is a méh szimbólum. Meroveus unokája Clovis, a frank király sírjából szintén aranyméhek kerültek elő a mai Belgium Tournai városa, Notre-Dame altemplomának feltárása során.

A történelmi és nyelvészeti kutatások szerint a szkíta származású hun Emesét, különös révülése során turulmadarak vigyázták, miközben Isten a szent lélek által megtermékenyítette.  Ennek gyümölcse Álmos (almus: jelentése latinul szent), akinek a gyermekét Árpád vezért, már a magyar névvel illetik. Ez a név kezdetben a méh és a gar (sokaság) szó etimonokból tevődik össze, méh-gar, vagyis mahgar, majd utóbb magyar. Nyelvi emlékeinkben egy nőt (Emese ősanya, anyakirálynő) tisztelő sokaságot illettek a magyar névvel. A méh, mint rokon értelmű szó, különös módon magyar nyelvünkben a női méhet, egyben az anyaméhet is jelenti. Eme csodás helyet ahonnan a teremtés ered, és azt a különös folyamot, ahonnan a nemzetünk ered.

(Bővebben: Kovács-Magyar András: A legnagyobb titok az igazság című könyvben olvasható). Mindezzel szemben a vadkeleti, ázsiai népeknél a nőre, csupán csak, mint szaporodási eszközre tekintettek, ellentétben a szkíták, később hunok, a mai magyarok nőtiszteletével.
 
A magyarokat az évszázadok során ázsiai népek több ízben el akarták pusztítani. Napjainkban a méheknek is lett egy különös, Ázsiából származó ellensége, az ázsiai méhatka (latin nevén: Varroa destructor). Egyes források szerint a méhek faját kipusztulás fenyegeti a végtelenül agresszív ektoparazitája – külső élősködője – kíméletlen szaporodásának következményeként.
 
Sem állatgyógyászok, sem rovarszakértők nem vagyunk. Nem állítunk elő mérgeket és gyógyszereket sem. Van azonban egy olyan találmány a kezünkben, amely sok ember-, állat- és növény lelkierejét adta vissza a legnehezebb, szinte kilátástalan helyzetekben. Talán éppen ennek köszönhetően új életet kezdhettek.
 
Méhek védelmében – Matrix Drops
 
Talán különös e sorokat olvasva arra gondolni, hogy a méheket, a magyaroknak nemcsak fizikai pusztulásuktól, hanem a lelkiségünkre ható üzenetük miatt is feladatunk megmenteni. Ez a programunk közös azokkal a kutatókkal, akik fáradhatatlanul dolgoznak a méhek megmentésén.
 
Itt szeretném bemutatni Önöknek egy új Matrix Drops készítményünket, melynek kísérleti kutatásai arra irányulnak, hogy a ma élő háziméhek erejét, lelkierejét, élettartamát megnöveljük. Figyelembe vettük az őket fenyegető egyéb veszélyeket is, így a permetezőszerek hatásait, az antibiotikumokra való rezisztenciájukat, úgy a szervezetükben, mint a kolóniájukban.
 
Mai világban mindenki ígér és garantál valamit. Mi nem ígérünk, és nem garantálunk. Már az első napokban radiesztéziai módszerekkel mérhető a méhkaptárok auranövekedése. Mindazok, akik eljuttatják méhcsaládjaikhoz a készítményeinket, felkérhetnek egy tapasztalt radiesztéziai mérésekben járatos szakembert, hogy tegyen ellenőrző méréseket. Meg fognak lepődni! A kolóniák energia kisugárzása a többszörösére nő a Matrix Drops készítményt alkalmazó gazdáknál.

Amilyen mértékben nő a méhek aurája, olyan mértékben nő az energiájuk, kisugárzásuk, életkedvük és a lelki erejük.

Alaposan figyeljék meg a Matrix Drops készítményeket fogyasztó méhcsaládok teljesítményét, hozamát és első sorban a fertőzöttségükben történő változást. Számoljanak be az eredményeikről, ahogyan a kísérletek során több méhész is megteszi.
Az eredményeik továbbadása nagy segítség lehet az elkeseredett méhészek számára, akik előtt egy új kapu nyílhat meg a kilátástalanság útvesztőjében.
 
Mézelő méh

 
 
A komplex készítményeink vízbázisúak, nem tartalmaznak semmilyen vegyszert és kémiai anyagot, csupán tiszta elemi információkat. Egy különleges kvantumfizikai eljárással készülnek.

A háziméhek részére ajánlott Matrix Drops készítményeknek két fajtája létezik:
Az egyiket naponta: 2019-es Matrix Drops, míg a másikat: a 2020-as Matrix Dropszot havonta egyszer ajánljuk a háziméhek számára. Van, aki itatja velük a cseppet, néhányan itatóspapírra cseppentve teszik be a kaptárba. S mivel a szorgalmas rovarok minden idegen anyagot kihordanak a kaptárból, így az idegen papírt is. Ezen keresztül pedig kapcsolatba kerülnek az itatóson lévő MD cseppekkel. A Matrix Drops cseppek kiváló programhordozók, kis mennyiség is elegendő ahhoz, hogy a méhek aurájába bekerüljön.

Elképzelhető másféle találékony módszer is, amivel a Matrix Drops készítmények méhekhez juttathatóak. Amennyiben szeretne többet megtudni találmányunkról, tanulmányozza a www.matrixdrops.com oldalunkat.

Min
den érdeklődőt szeretettel várok a 2017. október 14-én induló iskolámban. Lehetőséget nyújtok a hallgatóknak, hogy elsajátítsák az auramérés gyakorlati fogásait és jártasságot szerezzenek a szemmel láthatatlan világok érzékelésében is.

 
Javaslat:
A Matrix Dropszok esetén a túladagolás veszélye nem áll fenn.
Különös figyelmet kell fordítani a tisztaságára.
Eleinte hígítatlanul, majd néhány hét elteltével a Matrix Drops higított formában is adható a méheknek.
1 liter vízhez 15 ml - kb. 1/3-ad üvegnyi Matrix Drops,
10 liter vízhez 50 ml - 1 üvegnyi Matrix Drops szükséges.
Ára: 3.500 Forint / darab
 
Megvásárolható:
 
Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A  I. emelet
 
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36 1 251 4983
+36 1 222 3186
 
  
Tekintse meg a térképet: