Hírek - Matrix Drops

A 9 éves Kund Perthes-kór betegsége oldódott meg a Matrix Drops Protokollnak köszönhetően

1971Megtekintés
MOLNAR-SOOS-KUND
Kund történetéről édesapja, Dr. Molnár Soós Attila számolt be:

Másfél évvel ezelőtt kezdődött, 2016. márciusában Kund egy felsőlégúti hurut után már nem tudott ráállni a lábára sürgősséggel vittük kórházba és az ügyeletes gyerek ortopéd orvos diagnosztizálta, hogy Perthes-kór. Olyan betegség, amivel nem állhat a lábára, mert eltörhet a meggyengült csont. 2-3 cm-rel rövidebbnek mutatkozott az érintett láb hossza és átmérőjében is jelentősen kezdett kisebb lenni. Ahogy ezt Kund meghallotta, attól kezdve egyetlen pillanatig nem állt rá a bal lábára. Azt mondta, azért mert meg akar gyógyulni. Elképesztő akaraterőről tett bizonyságot.
Amit a Pethes-kórról tudni lehet:
A Perthes-kór (osteochondritis dissecans juvenilis coxae) a még növekedésben lévő combcsont csípőízülethez közelebbi, epiphysisének betegsége. A combcsont ezen végének nagyon nagy szerepe van a test ortopédiai stabilizálásában, a nyomóerők viselésében és optimális elosztásában, a mozgás megfelelő kivitelezésében. A Perthes-kór lényege, hogy a combcsont epiphysisének vérellátása zavart szenved, aminek következtében az elhal, és a combcsont fejének deformálódása alakul ki. A vérellátási zavart leggyakrabban sérülés, trauma okozza, vagy valamely lázas betegséget követő, immunológiai alapon kialakuló ízületi hártya gyulladása. Fokozottan veszélyeztetettek azok a gyerekek, akiknél felső légúti hurutos megbetegedés után átmeneti csípőízület gyulladás alakul ki. Előrehaladott esetben kórjelző a beteg oldali izomzat sorvadása.
 
Körülbelül 18 hónappal a diagnózis előtt észrevettem, hogy a fiam lelassult és szinte megállt a magasságbeli- és testsúly növekedése. Egyre étvágytalanabb lett, 17 kg volt 8 évesen. Kund lelkileg egy rendkívül érzékeny gyermek, akit nekünk, orvos szülőknek talán jobban kellett szeretnünk és több figyelemmel kellet volna megajándékoznunk.

Orvosilag ismeretlen a betegsége oka. Azonban megemlítik szakkönyvekben, hogy a BCG oltásra is gyanakodnak, ami szintén lehet a betegség kialakulásának a hátterében.
 
Vártunk fél évet, többféle gyógyszert, kalcium, utánpótlást kipróbáltunk, de nem történt semmilyen elmozdulás a javulás irányába. Mivel szakmánk szerint orvosilag nem ismertek a betegség okai így más, alternatív úton indultunk el. Egy évvel ezelőtt felkerestük Kovács-Magyar András és Ildikó alternatív Matrix Drops központját és tanácsukat kértük gyermekünket illetően.
 
Matrix Drops Computer mérése alapján a következő információ zavarokat tárta elénk:
- A gyermekünk geopatikus földsugárzás felett feküdt.
- Gluténérzékenység információs zavara állt fent.
- Gyógyszertoxin felhalmozódás információ zavarát érzékelte a komputer.
- Nehézfém túlterheltségekből adódó információ zavarok mutatkoztak.
- Oltások során a gyermeknek autonómia sérülése volt érzékelhető.
- A családban szeretet áramoltatási gondokat is jelzett a komputer.
 
A csont nehézfém túlterhelés esetén
A csont nehézfém túlterhelés esetén így néz ki


A részletes tájékoztatást követően:
 
A Matrix Drops központ szakemberével kimérettük a földsugárzást a lakásunkban, és valóban, ahogy a Matrix Drops Computer jelezte Kund vízér geopatikus zónája felett feküdt. A mérést követően azonnal geopatikus stresszmentes helyre fektettük és ügyeltünk arra, hogy az íróasztala is ilyen helyen legyen. Maradéktalanul betartottuk a Matrix Drops Protokoll minden pontját, aszerint étkeztünk, átszerveztük munkánkat és folyamatosan odafigyeltünk a család érzelmi életére. Mi is megmérettük magunkat a komputerrel és elkezdtük szedni az általa javasolt információs cseppeket. A figyelem, a szeretet, a barátkozás, a kommunikáció, a jó élmények keresésével és gyakorlásával igyekeztünk áthangolni a környezetünket.
 
A Matrix Drops szedésével különösen sok intuitív sugallatot kaptunk erre vonatkozóan. Kisfiunknál a nehézfém kivezetések ólom, kadmium, alumínium, oltás mellékhatás kivezetés BCG, MMR, Lyssinum, Penicillin mellékhatás kivezetés, személyre szabott Matrix Drops komplex cseppek folyamatos szedése, együttesen elvezetett oda, hogy a szakorvos másfél év után kimondta, újra két lábra állhat Kund gyermekünk. Egyforma hosszúak lettek újra a lábai. A gondok kezdetén és most a gyógyulás kihirdetésekor is készültek röntgenfelvételek. Jól látható, hogy a jelentős mértékben elhalt combcsontfej és csípőcsont újra éledt és felépítette magát. Több mint egy éven át semmilyen gyógyszert, vagy csontépítőnek mondott szereket nem alkalmaztunk.
 
Orvos szülőként mindeddig számunkra elképzelhetetlen volt, hogy a szervezetünk hidegfúziós képessége információval, Matrix Dropsszal történő irányítás hatására milyen öngyógyító folyamatokra képes. Megtanultuk ez idő alatt, hogy ez a csoda csak és kizárólag akkor működik, ha az oki faktorokat, az ártó környezeti hatásokat ki tudjuk kapcsolni az életünkből. Megértettük, amennyiben a glutént nem zárjuk ki a táplálkozásunkból, nagy kockázati tényező maradhat. Mint orvosoknak, a saját esetünkkel vált igazán érthetővé az Andráséktól tanult epigenetika, miszerint a géneket is 99%-ban a környezeti hatások irányítják. A Matrix Drops Protokoll igen nagy körültekintéssel és maradéktalanul felhívta a figyelmet a negatív környezeti hatásokra és azok kikerülési módjára.
 
Kund fiam a következőképen fogalmazta meg történetét:
Szerintem az legfontosabb dologok az emberi világban a jókedv és a vidámság. Nagyon hiányolom az emberek és a világ igazi jókedvét. Mindenki bosszús, mérges, haragos, türelmetlen, kedvetlen, szomorú, fáradt. Nagyon kevés embernek sikerül jókedvűnek, boldognak lenni egy kis ideig. Példának pedig Benneteket hozott. „Andrást és Ildikót láttam igazán jókedvűnek.'' -mondta.
 
Kedves Ildikó és András! Csodálva, szeretettel és hálával gondolunk Rátok.
Köszönöm a Jó Istennek és Nektek, hogy újra ott van a reményteli mosoly Kund arcán. Egy év alatt hízott 11kg-ot, ma 9 évesen Kund 28 kg.
 
Mellékelem a korábbi (2016.03. és 2016.09.) és a most (2017.08.) készült röntgenfelvételeket. A röntgenfelvételek szerint a combfej (caput femoris) és a csípőt a medencecsontok találkozásánál található, félgömb alakú mélyedés (acetabulum) vápa, tökéletesen visszaépült.
 
Tisztelettel: a Molnár Sós család minden tagja
 
 
2016. március - Molnár-Sós Kund röntgenfelvételei:
2016. március - Molnár-Sós Kund röntgenfelvételei
                                           
      
      
2016. szeptember 19. - Molnár-Sós Kund röntgenfelvételei:
2016. szeptember 19. - Molnár-Sós Kund röntgenfelvételei


 
2017. augusztus 21. -  Molnár-Sós Kund röntgenfelvételei:
2017. augusztus 21. -  Molnár-Sós Kund röntgenfelvételei
 
Tanulságos részletek, ahogyan a keresztanyja Noémi látja Kund esetét:
Kund egy nagyon érzékeny lelkű, mindig vidám kisfiú, aki igyekszik mindenkit felvidítani a környezetében. Ő így vall magáról: „Az a dolgom ebben az életemben, hogy megmutassam az embereknek, hogyan kell örülni.” Harcos szellem, aki nagyon szeret mindent, ami harccal kapcsolatos. Szeret lovagokról hallani, olvasni, és szereti eljátszani újra és újra, ahogy a jók győzedelmeskednek a gonoszok felett. Nagyon mozgékony, merész, okos kisfiú, aki rendkívül nehéz élethelyzetbe került és amit sikerült megoldania Kovács-Magyar András és Ildikó segítségével.
 
Másfél éve kezdődtek a problémái. Gyakran fájlalta az egyik lábát és egy idő után már húzta maga után, nem tudott ráállni az elviselhetetlen fájdalom miatt. Ortopédián vizsgálták és a diagnózis: csontnekrózis (csontelhalás) a bal combcsont fejnél. A porc és az ízületi rész eldeformálódott, nagy része hiányzik a csontnak. Nem volt szabad ráállnia többé, nehogy ellaposodjon a combcsont feje. Mivel orvosok a szülei, tudták, ez olyan probléma, amit az orvostudomány nem tud megoldani. Itt más módszerre lesz szükség. Kovács-Magyar András és Ildikó segítségét kértük. Ők személyre szabott Matrix Dropszokat készítettek Kundnak.
 
Ezenkívül gyakran mértük őt a saját Matrix Drops Computerünkkel és a fontosnak ítélt Matrix Dropszokat is folyamatosan szedte Kund és a család is. Hosszabb folyamat volt a gyógyulása, végig ki kellett tartani, újra és újra belelkesedni. Nem adtuk fel, igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy a végeredmény meglegyen. Másfél éve mielőtt diagnosztizálták Kundot, amikor a legsúlyosabb volt az állapota, a Matrix Computer ezt írta a pillanatnyi sorsfeladatnál:
„Élni vagy nem élni?”


Mi az, ami egy kisgyereket arra sarkall, hogy elgondolkozzon azon, van-e értelme élni? Mi az, ami elveszi egy gyerek kedvét az élettől? Az erején felül való teljesítés, a túlzott elvárások, maximalista emberek a környezetében, kemény és szigorú nevelés, merev szabályok, akaratmegtörés, elhanyagolás és szeretethiány.
 
Kemény feladat ez egy családnak, mindebben megváltozni. Mindezen tudott segíteni számunkra Kovács Magyar Ildikó és András: Matrix Drops Elit Klub és az Öntudatra Ébredés Iskolája. Mindegyikre szükségünk volt a változáshoz. Felismertük, fejlődnünk kell lelkileg, szellemileg, érzelmileg, mentálisan és fejlesztenünk kell a problémakezelő képességeinket, a gyakorlati életben úgy, mint párkapcsolatainkban.
 
András régebben felhívta a figyelmünket, mennyire fontos tényezők az epigenetika kutatásai alapján a környezet és a környezetünkben levő emberekkel való kapcsolatunk. Egy gyermek, hasonlóan egy érzékeny műszerhez, mindig megmutatja, mi a gond a családban és az őt körülvevő közösségekben. Ezért nagyon fontos, hogy ne csak a gyerek legyen kezelve, hanem az egész család. Mi mindannyian szedtük a Matrix Dropszokat, ami hozzásegített bennünket, hogy rendre küszöböljük a mindannyiunkban benne lappangó információzavarokat. Szükség volt a belátásra és a változtatásra való hajlandóságra. Nagyon sokan folyamatosan kompromisszumokat kötnek, de mi megtanultuk, hogy nem lehet a végtelenségig csinálni, szükség van a drasztikus változtatásokra bennünk és a környezetünkben is.
 
András és Ildikó segítettek abban, hogy Kund teljesen helyrejöjjön lelkileg és testileg is. Először visszakapta az életkedvét, majd elkezdett bizakodni és újra mosolyogni. Az eredmények alapján megállt a csontleépülési folyamata és elkezdődött a csont újraépülése. A röntgenfelvételek alapján is folyamatos volt a csont újjáépülése. Rendkívüli fontos volt azoknak a nehézfémeknek a kivezetése a szervezetéből, melyek a legújabb kutatások alapján csontnekrózishoz vezetnek. A nehézfémek kivezetése után felgyorsult a csontépülés, a gyógyulás folyamata.
 
Kund többet tartózkodott a napon a D-vitamin beépülésének céljából és a Matrix Drops Protokollnak megfelelően étkezett. Ő is odafigyelt teljes körűen az étrendjére és bárhol kínálták, a számára nem megfelelő étellel, ő azt mindig udvariasan visszautasította.
 
Kundnak nagy önfegyelme van, egyszer sem állt rá a bal lábára. Egy nagy tapasztalat volt számára, hogyan viszonyulnak ehhez az emberek. Megerősödött lelkileg, megtanulta, hogyan kerülje ki azokat e helyzeteket, amik nem kedveznek neki. Mi is megtapasztaltuk azt, hogy társadalmunkban milyen kevés az empatikus ember, sajnos a tanárok között is. Racionális világunkban nagyon sok a maximalista, katonai fegyelmet követelő, lelketlen, merev ember, akik tönkreteszik lelkileg a rájuk bízott gyerekeket. Igen kevés az együttérző ember, akinek magas az érzelmi intelligenciaszintje. Egy beteg gyermek új helyzetet teremt a családban és az iskolában. Nem lehet hozzá ugyanúgy viszonyulni, mint korábban. Nehéz volt megértetni tanáraival is, hogy a beteg gyermeknek minden életerejére szükség van, minden energiájára, nem lehet ugyanúgy terhelni őt feladatokkal, mint egy másik gyermeket. Hozzátenném, hogy az egészséges gyerekeknél is vigyázni kellene a túlterhelésre. Mindent összevetve, a közelebbi és távolabbi családtagoknak szintén meg kellett változniuk ahhoz, hogy Kund megerősödjön és meggyógyuljon. Teljeskörűen betartottuk a Matrix Drops Protokollt. Igyekeztünk folyamatosan bátorítani Kundot, erősíteni, szeretettel elhalmozni, babusgatni, kényeztetni, odafigyelni rá, megértően állni hozzá és sikerélményekhez juttatni. A lazaság, jókedv, természetes gondolkodás, az örömre való törekvés, a boldogság megteremtése, egy lazább, jókedvűbb életstílus és a feltétel nélküli szeretet elengedhetetlen a gyógyuláshoz.
 
Nemrég kaptuk a hírt, Kund csontja teljesen visszaépült, újra járhat, szaladhat.
Nagyon hálásak vagyunk Kovács-Magyar Andrásnak és Ildikónak, hogy visszaadták Kundnak a teljes életet és egy új élet perspektíváját mutatták meg családunknak. Szívből ajánljuk mindenkinek András Öntudatra Ébredés iskoláját, ahol nagyon jó hangulatban tanulhatják meg Andráséktól a boldog élet kulcsait.
Molnár Soós Noémi